A te Valódi Igazságod, mely túl van a karmán, az ego-n, a vallásokon, a spirituális élményeken, a személyes életeden, mindenen túl, a Jelenlét természetes állapotában létezik.
Ez a benned élő Buddha vagy Jézus, mely nem személyes megnyilvánulás, hanem annak a természete, mely a személyen túl van. Ez a te természeted is, a te Jelenléted.
Ez a Jelenlét pedig időtlen, érinthetetlen, mindenek felett álló.
Az Isteni Jelenlét, mely a te tiszta tudatosságod, tele békével, bölcsességgel, kreativitással, örömmel, szeretettel, erővel.
Szellemi sík
A cím mindent elárul, ezen a napon kifejezetten egyedülállókhoz szólok, és segítem őket a test-lélek-szellem hármasában a kapcsolódásaikhoz.
Test – mert sokat fogunk sétálni
Lélek – sokféle történetből okulhatsz, és alakíthatod át a benned lévő érzelmi folyamatokat
Szellem – kapcsolódásaink és egyedüllétünk sorsszerűségét vizsgáljuk, és érzékeljük
Neked szól a program:
Egyik kirándulásunkon jött valakitől az ötlet, hogy főzzünk együtt bográcsban valami finomat! De nem ám olyan túlszabályozott módon!!! Nem!!!
Mindenki hozzon magával valami belevalót!
Igen, mindenki hoz valamit, és abból összerakjuk az ételt!
Mit hozz magaddal?
Az ember teremtése óta éli kapcsolatainak poklát, vagy éppen csodáját. Kapcsolatai minősége önmagához, és önmagán keresztül a világhoz való viszonyulását tükrözi. Ami bent van, az jelenik meg kint is. Amit gondol magáról, az realizálódik a társas viszonyaiban is.
Az önbizalom, és az önértékelés magas szintű kiteljesedése érték alapú, azaz ha értékeiddel tisztában vagy, azokat egyszerű természetességgel éled meg, akkor a világban egyenes háttal, derűvel, önbizalmadtól délcegen vagy képes létezni.
Önmegvalósításodban sikeres leszel, társkapcsolatodban boldog, gyermekeid jó példát tanulnak, életed kivirágzik.
Bejelentkezés NEM szükséges.
Önmagadra ébredésed lehet kezdetben pillanatnyi, mely újra és újra visszatér tapasztalatként. Megízlelve ennek esszenciáját már nem kívánsz semmi másra lelni, mint ennek teljes felismerésére és megélésére.
Hiszen mind emlékszünk, mind tudjuk valahol mélyen, hogy eredetünk több annál, mint csont, hús és vér, öröklött minták és viselkedések, megszokások, személyes jellegzetességek.
A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges az alább megadott email címen!
Kérjük, mielőtt jelentkezel, gondold át, forgasd meg magadban a döntést, nézd meg a naptáradat, hiszen nem kis feladat számunkra ugyanannyi számú nőt és férfit szervezni a programra. Akkor jelentkezz, ha a részvételedben bizonyos vagy!
Korosztály: Nők 30 - 45 Férfiak 35 - 50
Szeretettel hívunk az Egy hullámhosszon - Barát és Társtaláló szervezésében (www.egyhullamhosszon.hu) egy Tudatos "rapid-randira".
Kirándulj velünk a Pilisben!
Gyere, tarts velünk egy kellemes kirándulásra! Mozduljunk ki együtt a szabadba, barangoljuk be a Pilis magas energiájú erőközpontjait, és ott töltekezzünk a tavaszi napsütésben. Mozgással, meditációval, energiagyakorlattal tesszük harmonikussá a napot, hogy este hazaérve kellemesen kipilledve, és alaposan feltöltődve dőlhess be az ágyadba!
Az előadás bevételének felét jótékony célra ajánlom fel, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon támogatására, akikről itt olvashatsz:
http://www.kzsgyo.axelero.net/gyeri/gyeriindex.html
A nyitott szív előadás sorozatom aktuális témája a befogadás.
Az előadás bevételének felét jótékony célra ajánlom fel, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon támogatására, akikről itt olvashatsz:
http://www.kzsgyo.axelero.net/gyeri/gyeriindex.html
A létezés legősibb eredő energiája a szeretet. A szeretet, amely összekapcsol, visszairányítja a kettéváltat az Egységbe, ami a rendező kohézió a duális világunkban, ami összeköt barátot, társat, családot, az emberiséget a természettel, a Földdel, az Univerzummal.